2015-01-31

Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; 2 Kor 2:15.


Mindannyian voltunk már, úgy, hogy egy elég húzós napunk volt, rohangáltunk ide-oda, vagy valami izzasztó melót végeztünk, és arra lettünk figyelmesek, hogy nincs valami kellemes „Illatunk”. Aztán, ahogy ezt észleltük, siettünk haza gyorsan „megtisztulni”.
Ugyan ez van a keresztény életben, sokszor én is elkövettem azt a hibát, hogy úgy mond, nem jó „illattal” (tele zajjal, problémákkal, ima elhanyagolással, saját erőből) próbáltam szolgálni az Úrnak, aztán azon kaptam magam, hogy nincs áldás a szolgálatomban. Mert nem az Úrra koncentráltam, hanem minden más „hiábavalóság” töltötte be a szívem.
Szellemi értelemben nem lehet valami Jó illatom.

Tudni illik az, ha valakinek jó illata van, azt észreveszi a másik ember is. Általában még jó reklámnak is számít ez a parfümök világában, de visszatérve, amikor Isten áldását adja valamilyen szolgálatunkra, akkor Krisztus Jó illata vagyunk.

Nem feltétlen az evangelizálás vagy prédikálás, vagy éhezőkön való segítés lehet csak Isten felé szolgálás. A munkánkkal is lehet szolgálni Istent.
Legyünk mi is Krisztus Jó illata, hogy mások is használják ezt a „Parfümöt”




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése